Timár Gabriella

Vissza az Egész-séghez

Üdvözlöm a honlapomon!

Timár Gabriella vagyok.

Budapesten születtem, de Olaszországban éltem sok évig.

Gyerekkorom óta a sport iránti szeretetem határozta meg az életem, így már tizenévesen tudtam, hogy edző leszek, ha nagy leszek.

Tornáztam sok évig, de az aerobik láz engem is lángra lobbantott, így teljesen kitöltötte az életem.

Olaszországban több teremben oktattam egyebek mellett, step aerobikot, Hot-iron-t. Munkám során a 2000 évek elején ismerkedtem meg Pilates módszerével, amikor is olyan módszert kerestem, amivel segítségére lehettem egy kisebb, 80 éves emberek csoportjának, akik rengeteg mozgásszervi panasszal küzdöttek. Oklevelet az olasz FIF-el szereztem, ahol már a Pilates egy tovább gondolt változatát oktatták. Beleszerettem én is és a vendégeim is. Naponta több, mint száz embert edzettem, akiken megfigyelhettem a módszer hatékonyságát.

Emellett mindig is nagyon érdekeltek az alternatív gyógyítási terápiák, illetve az Ayurvéda.

Mondhatom, hogy már sok éve az életem erre alapozom, hiszen saját magamon és családtagjaimon is láttam jótékony hatását.

Az élet úgy adta, hogy visszaköltöztem Magyarországra, ahol elvégeztem egy hároméves képzést és Természetes gyógymódok szakértőként, illetve végzett Ayurvédikus terapeutaként is végzettséget szereztem.

Időközben elindult Pilates oktató képzésem is, ahol nagy örömmel oktatom az általam továbbfejlesztett  módszert. Oktatóim anatómiai, élettani és klinikumi ismeretekkel is rendelkeznek, így sikeresen befolyásolják a vendég gyógyulási folyamatát mozgásszervi és szervi problémák esetében is.




Miben hiszek?

Az emberi test csodájában, ami olyan, mint egy jól kitalált számítógépes rendszer. Minden nagyon összehangolt és érzékeny, semmi hiba nincs benne. Szervek rendszere, ami szoros kapcsolatban áll az idegrendszerrel és az érzelmi aktívitásunkkal is.

Amikor valami betegségfolyamat elkezdődik a szervezetben, nem kezelhetjük csak a tünetet, de meg kell találnunk, annak gócpontját is.

Hiszem, hogy az ember képes beindítani öngyógyító képességét.

Célom

A hozzám forduló vendégek életmódbeli szokásainak megváltoztatásában segíthessek.

Megtalálják a harmóniát önmagukban, életmódukban és életükben.


Mi az amiben segíthetek?

A szolgáltatásokról bővebben a "Szolgálatások" fül alatt olvashat.

Akkreditált Pilates oktató képzés

Általam továbbfejlesztett koncepció oktatása számomra egyik nagy álmom megvalósulása, ami rengeteg tanulmány és tapasztalat gyümölcse. Mindezt a tudást szeretném átadni, minél több olyan embernek, akik elhivatottságot éreznek. A módszer által sikeresen javíthatják vendégeik szervi és mozgásszervi panaszait egyaránt.

Pilates egyéni órák


A Pilates órákat, mindig megelőzi egy állapotfelmérés, ahol megvizsgálom a gerinc, a medence állapotát. Továbbá teszteljük a vendég állóképességét, illetve erőnlétét.

Az órák keretében, mindig a vendég állapotától és igényétől függően tűzzük ki a célt.

Esetleges egészségügyi, illetve mozgásszervi panaszoknál, kérem hozza magával orvosi leleteit!

Állapotfelmérés


Állapotfelmérésem az Ayurvéda gyógyítási rendszerére épül.

Célja meghatározni a betegségfolyamat gyökerét.

Állapotfelmérésnél először meghatározzuk a páciens születési alkatát, majd ennek függvényében, a tünetek alapján megnézzük milyen irányba történt a test harmóniájának felbomlása. Az állapotfelmérés a tünetek elemzése mellett, nyelv, köröm, bőr, haj és pulzus diagnosztikára hagyatkozik.

Az első alkalomra kérem mindig hozza magával orvosi leleteit!

DoTERRA Wellnes Advocate


Az egészségmegőrzés céljából fontos, hogy csak természetes alapanyagú, minőségi illóolajokat, natúr kozmetikumokat, és táplálékkiegészítőket használjunk.

Ebben segít a DoTERRA.

2SKIN fitness ruházat rendelése online

Válogathat kényelmes, minőségi és trendi fitness ruházatból is.


Váltsa valóra álmait, és segítsen másoknak ezáltal!

Ha egy ideje azon gondolkodik: - vajon tényleg azt csinálom-e amit szeretek?
Mi lenne, ha most álmait valóra válthatná, és valóban azzal foglalkozna, ami boldoggá teszi Önt és másokat is?


Legyél te is  PRC Pilates oktató!

Nézzd meg a képzések új időpontjait!



Hogyan térjen át a természetes megoldásokra ezekben a nehéz időkben?

Most megosztok Önnel egy ingyenesen letölthető PDF formátumú kis könyvet, amelyben egyszerű, praktikus természetes megoldásokat talál különböző élethelyzetekre. 

Segítség a természet erejével!

Hogyan érheti el a testi-lelki egyensúlyt ezekben a nehéz időkben?

Miért használjuk a természetes esszenciákat?

Melyek azok az esszenciális illóolajok, amelyek segítségével leküzdheti a mindennapi stresszt, álmatlanságot?

Hogyan erősítheti immunrendszerét a környezeti veszélyekkel szemben?

Lazítson, töltődjön, erősítse magát minden élethelyzetben!

Ezekre a mindennap előforduló élethelyzetekre nyújt megoldást e kis füzet.

Megelőzés és wellness természetes 100% tisztaságú termékekkel


© 2018 Timár Gabriella /Természetes gyógymódok szakértő, ayurvédikus terapeuta és Pilates oktató, tanár. Az oldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. A szöveget részben vagy egészben, illetve a képeket másolni, elektronikus vagy egyéb formában felhasználni kizárólag az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehet.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el